Játékok
keresésmenumenumenu
lego logo
Játékok
Mesehősök Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 20 591 9896
0 
0 
theme

Zil 130 billencs

avatar FM
16 napló
LEGO Egyedi

Sziasztok!

A mai napon egy Zil 130-as makettről lesz szó.

Az eredetiről: A ZiL–130 a szovjet teherautógyártás egyik legmeghatározóbb modellje, amelyet 1962 és 1994 között gyártottak a moszkvai Lihacsov Autógyárban (ZiL). Összesen több mint 3,3 millió példány készült belőle, így a KGST-országok, köztük Magyarország útjainak is ikonikus szereplőjévé vált. Könnyen felismerhető volt jellegzetes kék fehér fényezéséről. Számos változata készült, köztük billencs is.

A Lego járműről: Zil teherautókat már korábban is építettem, de egyik sem volt számomra közel tökéletes, ezért döntöttem úgy hogy építek egy újat, immár 8 stud szélességben. A járművet még nyáron kezdtem el építeni, de tudás és alkatrászhiány miatt abba kellett hagynom. A folytatásra csak decemberben került sor, addigra ugyanis jó néhány problémát sikerült megoldanom.  Két hónap alatt sikerült befejezni maradék kétharmadot. Ez a jármű még a korábbi IFA-nál is bonyolultabbra sikeredett. Utólag visszagondolva rengeteget szenvedtem a vezetőfülkével, a billenővel és az első hűtőmaszkkal, ami csak sok-sok próbálkozás után nyerte el a végső formáját. A bilenőt úgy építettem, hogy kézzel fel lehessen nyitni, hogy legalább egy kis funkciót bele tudjak vinni, ha már a kerekek sem gurulnak. Ezekből a fentebbi írásokból szerintem már mindenki gondolhatja, hogy a jármű nem játéknak, hanem dísznek vagy makettnak készült, de akár egy kiállításon is megállná a helyét. A járművet néhány fotó miatt megcsináltam ideiglenes kanyarodósra.

Remélem tetszik a makett!

Sziasztok!

 

Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs Zil 130 billencs

2026 február 14, 11:42
🔔

2026.02.13-tól a személyes rendelés átvételének helyszíne változik, azonban a webáruházunk zavartalanul működik. 
A személyes rendelésedet a Kockashopban, a 1119 Budapest, Tétényi út 63. cím alatt tudod átvenni.