
Triázs
Karácsony ide, vagy oda, képtelen vagyok szó nélkül elmenni amellett, hogy mi folyik a Magyar egészségügyben. Tudom-tudom politikamentes oldal, de most itt nem arról beszélünk, hogy a gyíkembereket, a sorost, vagy a magasságos NERt szapuljam, hanem olyan problémát érintenék, ami kivétel nélkül mindenkire kihat... a gyerekekre is.
Aki balszerencséjére szembesülhetett - valamilyen betegség, vagy sérülés okán - az egészségügyben uralkodó állapotokkal, az tisztában van vele, miről beszélek. Míg az országban gombamód szaporodnak a milliárdos stadionok, addig az egészségügyi dolgozóknak évek óta járó bérkompenzációját idén harmadszorra is sikerült elmismásolni. Igen, tényleg. Lehet, hogy a köztévében azt mondják, hogy most aztán nagyon megemelték a béreket, de ez nettó hazugság. Ez persze kihat a morálra (ahogy a fejlesztésekből elsíbolt pénz, és a lecsökkent létszám is), és ezen keresztül az ellátás minőségére.
Döntéshozói szinten nem látszik akarat a reformokra. Csak a szakmai és etikai mélyszegénységet látni. Nekünk meg nem marad más mintsem, hogy kínunkban ebből is humort csináljunk...
A triázs a kórházakban kialakított betegfelvételi, és osztályozó hely, ahol általában a legnagyobb a fejetlenség. Itt aztán minden van. A legkülönfélébb szociális rétegekből, és történettel kerülnek ide az emberek, hogy az amúgy sem kis bajukra még egy plusz tortúrát kapjanak.
Így került ide például a múmia is, aki kötözésre jött, vagy az R2-s, akit el akartak vinni vasba, de szerencsére megúszta a kalandot egy fejéből kilógó pajszerral... hát azt meg csak el kell látni valahogy, nem?







2017 december 26, 11:18

