Játékok
keresésmenumenumenu
lego logo
Játékok
Mesehősök Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 20 591 9896
0 
0 
theme

Technic - Katamaran


Sziasztok,

 

Hétvégén már bemutattam a LEGO Technic – Racing Yacht első számú modelljét, így most gyorsan írok pár szót a második modellről.

A második modell egy Katamarán, ami szintén elég csinos darab és szép ívei miatt ez is különleges számomra abból a szempontból, amit már korábban említettem, hogy elfeledteti az építővel a „kockaérzést”.

Kezdjünk is neki. Először is az Yact szétszedését követően igyekeztem lehetőség szerint normálisan szétválogatni az elemeket, hogy minél gyorsabban tudjam összepakolni a Katamaránt, ez sikerült is, a második modell körülbelül 35-40 perc alatt készült el.

 

Az építési napló a hajó törzsével indul, melybe könnyedén beépítjük a fő vitorla mozgását segítő kormányrészt. Ezt követően azonnal beépítésre kerül az árboc, ezzel is bebizonyítva, hogy mennyire egyszerű készletet, modellt tartunk kezeink között.

Az árboctő beépítése után egyből következik a katamaránunk vázának elkészítése, ami az egésznek a z ívét adja meg, melyre felkerül a hátulján lévő kormányrész is, melynek segítségével irányítható a jármű. Miután a törzset és a vázat összeillesztettük jön az orrvitorlát tartó vízszintes „oszlop”.

Folytatjuk az árboc felépítésével és végül ráhelyezzük a vitorlákat.

A készlet rendkívül egyszerű felépítéssel bír, igazából semmi extra nincsen benne, mégis ez teszi nagyszerűvé.

 

Összességében nem bántam meg a készlet megvásárlását kellemes időtöltés volt az összeépítése, polcot pedig szépen fogja díszíteni.  

TechnicTechnicTechnicTechnicTechnicTechnicTechnicTechnicTechnicTechnicTechnicTechnic

2018 november 7, 19:29
🔔

2026.02.13-tól a személyes rendelés átvételének helyszíne változik, azonban a webáruházunk zavartalanul működik. 
A személyes rendelésedet a Kockashopban, a 1119 Budapest, Tétényi út 63. cím alatt tudod átvenni.