Játékok
keresésmenumenumenu
lego logo
Játékok
Mesehősök Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 20 591 9896
0 
0 
theme

Ninja Erőd

avatar erdosattila
12 napló
Egyedi elemekből épült

A ninja erőd megépítését a ninja bázis kinövése tette szükségessé. A megépítésénél az elsődleges szempont a védhetőség, illetve az állandó megfelelő méretű lakhely, valamint fegyvertároló rész kialakítása volt.

Az erőd kialakításál igyekeztük figyelembe venni a filmbeli sajátosságokat is, illetve a színeket is megpróbáltuk a film színeihez választani, ami a legnagyobb kihívás volt, legalábbis a megfelelő ugyanolyan színű kocka számát tekintve. Alapvetően a piros, sárga, és fehér színeket akartunk béeépíteni, de a végén került bele kék, fekete, sőt barna, illetve homokszínű is.

A falrendszerbe beépítésre került egy bástya is a jobb védhetőség kedvéért, ugyanakkor a későbbiekben fontos szerepe lesz kötélpálya összeköttetés kiépítésében az építés alatt álló reptér, illetve járműbázis között.

Az erőd bejáratát kapuk helyett leereszthető függőhíd védi, leginkább azért, mert rendes kapu kialakítása, sokkal nagyobb helyet vett volna igénybe.

Az erőd oldalsó részéhez építettünk egy fegyverraktárat is, hogy az időközben tekintélyes mennyiségűvé hízott fegyverkészletet el lehessen megfelelően helyezni

 

 

Ninja ErődNinja ErődNinja ErődNinja ErődNinja ErődNinja ErődNinja ErődNinja ErődNinja ErődNinja ErődNinja ErődNinja Erőd

2015 július 10, 19:06
🔔

2026.02.13-tól a személyes rendelés átvételének helyszíne változik, azonban a webáruházunk zavartalanul működik. 
A személyes rendelésedet a Kockashopban, a 1119 Budapest, Tétényi út 63. cím alatt tudod átvenni.