Játékok
keresésmenumenumenu
lego logo
Játékok
Mesehősök Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 20 591 9896
0 
0 
theme

LEGO Dragster

avatar Dudás Gábor
270 napló
Egyedi elemekből épült

LEGO Dragster

 

 

   Már láthattatok tőlem különböző építményeket az autósport nagy világából. Azonban még gyorsulási versenyautót nem. Most eljött az ideje, hogy egy ilyen, erőtől majd szétrobbanó versenygépet mutassak be nektek. A neve: Vörös Ördög.

   Gondoltam, hogy egy 50-es 60-as évekbeli benzinfaló kasznijából készítem el a külső formát. A sok piros kockáim, most is nagy segítségemre voltak. Magát az építést alulról fölfelé képzeljétek el. Az alváz készült el először, a kerekekkel együtt. A belső rész egy nagy összevisszaság, ami szerencsére nem látszik. Ezt körbehúztam úgy, hogy csak a kerék sárvédőknek hagytam ki a helyeit. Az első és hátsó kerék a kasznin belül foglal helyet úgy, mint az igazi dragstereken. A hátsó tengelyre ráerősítettem egy lehajtható rudat is. Ezután jöhetett a felső borítás, a fülkével együtt. Végül az általam fabrikált motor került a helyére. Az elkészült „több ezer lóerős” gép, két éjszaka alatt született meg. Csak a PULL BACK motor hiányzik belőle, amit helyhiány miatt nem tudtam beszerelni. 

    Ha voltatok már ilyen gyorsulási versenyen, akkor tudjátok mekkora a hangulat ott. Ezt az érzést próbáltam meg a lakásba elhozni. Sikerült is, mert a barátnőmnek igen tetszett a dolog. Mondta is, hogy mennyünk el egy ilyenre! A feladat így már adott a számomra…

LEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO DragsterLEGO Dragster

2015 május 12, 13:42
🔔

2026.02.13-tól a személyes rendelés átvételének helyszíne változik, azonban a webáruházunk zavartalanul működik. 
A személyes rendelésedet a Kockashopban, a 1119 Budapest, Tétényi út 63. cím alatt tudod átvenni.