Játékok
keresésmenumenumenu
lego logo
Játékok
Mesehősök Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 20 591 9896
0 
0 
theme

Kalamajkás töklámpás

Nyertes napló! avatar ven501
26 napló
Egyedi elemekből épült

     A heti versenyre leadott naplóm pocsék lett, ezért gondoltam megmutatom  kicsit igényesebben is. Elkerülhető lett volna ha többet tanulok a korábbi hasonló hibáimból,  például every matek dogám ever minthogy ezek rendszerint 4esek lettek, az első 4 feladat szép és jó volt de az utolsóra még annyi időt sem osztottam hogy legalább elolvassam. Valahogy így járt az a tegnapi határidő is.

      Térjünk is a lényegre, a szereplő kisgyerekek elmennek a helyi temetőbe, hogy a halloweeni hangulathoz illően ott fogyasszák el megszerzett csemegéiket, ám rögtön megjelenik a félszemű gondnok és a kerítésen túl már ennél is nagyobb problémával néznek szembe.  A gyerekek megkívánt thrilljét bőven túlszárnyalja a szellemet hessegető óriás töklámpás vagy éppen a kardal rohangáló csontváz (a bokrok közé, vagy a toronyóra alá még be sem néztek...).

Az egész mocs-ra erősen érvényes az, "ahogy esik, úgy puffan",  az ötnapos építési folyamatnak und annak köszönhetően, hogy kezdetben nem nagyon volt pontosan tervezve semmi. Fogtam a kis zacskó narancs darabjaimat és mondtam, hogy na nézzük akkor, hogyan is lesz ebből töklámpás forma. Kifejezetten büszke vagyok most már rá, a fák is tök jók lettek szerintem,  a gumiabroncsoknak és a lézerfegyvereknek köszönhetően. Talán még a varjakat sikerült említésre méltóan jól eltalálnom .

Kalamajkás töklámpás Kalamajkás töklámpás Kalamajkás töklámpás Kalamajkás töklámpás Kalamajkás töklámpás Kalamajkás töklámpás Kalamajkás töklámpás Kalamajkás töklámpás Kalamajkás töklámpás Kalamajkás töklámpás Kalamajkás töklámpás Kalamajkás töklámpás Kalamajkás töklámpás Kalamajkás töklámpás Kalamajkás töklámpás Kalamajkás töklámpás Kalamajkás töklámpás Kalamajkás töklámpás

2023 október 30, 00:00
🔔

2026.02.13-tól a személyes rendelés átvételének helyszíne változik, azonban a webáruházunk zavartalanul működik. 
A személyes rendelésedet a Kockashopban, a 1119 Budapest, Tétényi út 63. cím alatt tudod átvenni.