Játékok
keresésmenumenumenu
lego logo
Játékok
Mesehősök Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 20 591 9896
0 
0 
theme

Hotel Fisher

avatar Bombero
168 napló
Egyedi elemekből épült

Szabó Peti ötlete nyomán - aki (és ezt nem kis iróniával mondom) nyilván nem szívatásból dobta fel, hogy az akvárium milyen jól nézne ki egy hotel földszintjén.

Egész éjszaka hánykolódtam, mert nem hagyott nyugodni a dolog, és másnap reggel a szokásos kakaóm után bele is vetettem magam a munkába. Tényleg nagy kihívás volt, mert rég nyüglődtem ennyit egy építéssel. A lépcső terve már korábban megvolt, csak sehol nem tudtam még "elsütni". Kapóra jött a hoteles téma. Ezután már csak azt kellett kifundálnom, hogy miként vegyítem az akváriummal. Ez ugyanis az első tervek alapján középen lett volna, de valahogy csak nem akart összeállni. Ekkor tettem be a lépcső alá. Az épület hátuljáról, így szerelhettem be világítást hozzá (ez sajnos a fotókon kevésbé látványos, mint élőben).

 

A hotelről:

Tudni való, hogy a Hotel Fisher, Bergózia legimpozánsabb épületei közé tartozik. A múlt század elejétől fogva működik hotelként. Előtte a királyi család nyaralója volt.

A történelem során sok híresség lakott hosszabb-rövidebb ideig a falai közt. Legutóbb az EKN (Egyesült Kozmosz Nemzetei) egyik prominens főtanácsosa szállt meg itt. A bulvárlapok beszámolója szerint az egyik szobalány véletlen rácsukta az ajtót a csápjaira...

Hotel FisherHotel FisherHotel FisherHotel FisherHotel FisherHotel FisherHotel FisherHotel FisherHotel FisherHotel FisherHotel Fisher

2016 január 5, 14:35
🔔

2026.02.13-tól a személyes rendelés átvételének helyszíne változik, azonban a webáruházunk zavartalanul működik. 
A személyes rendelésedet a Kockashopban, a 1119 Budapest, Tétényi út 63. cím alatt tudod átvenni.