Játékok
keresésmenumenumenu
lego logo
Játékok
Mesehősök Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 20 591 9896
0 
0 
theme

Felfrissülés

avatar norberto
1 napló
Egyedi elemekből épült

Nagyon szerettem volna építeni egy olyan jelenetet, amelyben van egy kisebb vízesés. Kedvenc témaköröm pedig a lovagok, így jött létre az alábbi alkotás.

A vízeséshez erdei környezetet terveztem, a részletek pedig közben alakultak ki. A patakot úgy akartam megépíteni, hogy legyen medre, így az építés ennek kialakításával kezdődött. Tulajdonképpen a meder köré építettem fel a talajt. A víz megépítéséhez SNOT teknikát alkalmaztam, tehát az építőelemeket elfordítva építettem be, így tudtam megvalósítani, hogy a vízfelszín alá is építhessek. Ezután következett a szikla és a vízesés megépítése. A sziklába egy kis barlangot is építettem, bár ezt a kész jeleneten csak figyelmes szemlélő veszi észre :-D 

A növényzet megépítése és a figurák beállítása volt a következő lépés. 

A kész jelenet végül egy Szentföldre tartó keresztes lovagot ábrázol, szolgájával és felszerelésével.

 

"A templomosok elitjét a lovagtestvérek alkották, a nehézfegyverzetű, lovagi harcmodort folytató harcosok. Minden lovagnak három lova és egy fegyverhordozója volt. Egyforma felszerelést és ruházatot kaptak. Bal vállukon fehér köpenyt hordtak vörös kereszttel, melynek viselését a pápa engedélyezte. Feladatuk a zarándokok védelme, illetve tágabb értelemben a hitetlenek elleni küzdelem volt. A katonai feladatok ellátásán kívül életük a szerzetesek életvitelével egyezett.

A lovagokéval megegyező, szürkésbarna-drapp ruházatot viselő fegyvernökök vagy fegyverhordozók (sergent) alkották a rend második, legnépesebb csoportját. Számuk általában nyolc-kilencszerese volt a lovagokénak. Legfőbb feladatuk a lovagok szolgálata volt, csatában pedig könnyűlovas katonaként támogatták őket." - Forrás: Wikipédia

FelfrissülésFelfrissülésFelfrissülésFelfrissülésFelfrissülésFelfrissülésFelfrissülésFelfrissülésFelfrissülésFelfrissülésFelfrissülésFelfrissülésFelfrissülésFelfrissülésFelfrissülésFelfrissülésFelfrissülésFelfrissülésFelfrissülés

2013 május 10, 17:16
🔔

2026.02.13-tól a személyes rendelés átvételének helyszíne változik, azonban a webáruházunk zavartalanul működik. 
A személyes rendelésedet a Kockashopban, a 1119 Budapest, Tétényi út 63. cím alatt tudod átvenni.