Játékok
keresésmenumenumenu
lego logo
Játékok
Mesehősök Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 20 591 9896
0 
0 
theme

Építészeti csodák - Circus Maximus

avatar Falusi Zoltán
20 napló
Ismeretlen készlet

A történet 2013 tavaszán kezdődött egy kiállításon, ahol egy barátommal beszélgettünk. Szóba jött, hogy építsünk közösen egy római diorámát, mivel épp akkoriban adták ki a gyűjthető sorozatban a légiós figurát, és az diorámáért kiáltott. Mondtam, oké, akkor én építek egy Circus Maximust, neki meg már volt egy kis amfiteátruma, amit kiegészít, aztán összetoljuk, amink van. Szeptemberre el is készült az első verzió.
A tervezéssel viszonylag könnyű dolgom volt, hiszen az eredeti épület gyakorlatilag megsemmisült, a mai odalátogató csak a füves pályát tudja megnézni Rómában, így nagyjából hagyatkozhattam a fantáziámra. A legnehezebb feladat a hátsó íves részek kialakítása volt, no meg a lelátón a civilek. Mivel utcai ruhás figurákat nem adtak ki, egyedi megoldásra volt szükség. Olyan figurák kellettek, amiknek a karjai és a lábai sárgák, mert ezek látszottak ki a ruhából. Akkoriban a legegyszerűbb (és legolcsóbb) megoldást a kosárlabdás figurák torzói jelentették. Ezekre került egyedileg szabott tunika, textilragasztóval "megvarrva".
Az építés kezdeti fázisairól látható néhány kép alant. A 2013 utáni években a többszöri bővítések után elérte az épület a jelenlegi méretét, ami majdnem 5 alaplapos hosszúságot jelent. Persze apróbb fejlesztések folyamatosan vannak rajta, még mindig nem nevezhető tökéletesnek. :)

Építészeti csodákÉpítészeti csodákÉpítészeti csodákÉpítészeti csodákÉpítészeti csodákÉpítészeti csodákÉpítészeti csodákÉpítészeti csodákÉpítészeti csodákÉpítészeti csodákÉpítészeti csodákÉpítészeti csodákÉpítészeti csodák

2022 november 10, 06:10
🔔

2026.02.13-tól a személyes rendelés átvételének helyszíne változik, azonban a webáruházunk zavartalanul működik. 
A személyes rendelésedet a Kockashopban, a 1119 Budapest, Tétényi út 63. cím alatt tudod átvenni.