Játékok
keresésmenumenumenu
lego logo
Játékok
Mesehősök Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 20 591 9896
0 
0 
theme

Csárda

Nyertes napló! avatar habzsolt
43 napló
Egyedi elemekből épült

A csárdák (lehettek saját birtoklású és bérelt épületek) a 18-19. században játszottak fontos szerepet az emberek életében. Főként az Alföldön a településeken kívül, a pusztákon a jelentősebb vásáros helyekre vezető utak mentén egynapi, félnapi járásra, ill. olyan helyeken álltak, ahol a pandúrok, zsandárok és csendőrök csak nehezen ellenőrizhették őket. Ezért, kedvelt tartózkodási hely volt a betyároknak. A csárda megnevezés ma is használatos - különösen szabadon álló - vendéglátóipari létesítmények nevének részeként.

A mostani napló is az általam indított régi magyar építészet témájához készült. Azonban, egy szempontból eltér az eddigiektől. Amiben pedig más, mint az eddigi építéseim, az a méret. Ugyanis, egy ideje már barátkozom a gondolattal, hogy én is megpróbálok valamit villantani a microscale témában. De, be kellett látom, hogy ez nem is olyan egyszerű, mint az gondoltam! Azt vettem észre, hogy itt jóval több kompromisszumot kell kötni, mint a nagyobb építésnél. Nyilván ez azért van, mert a beépíthető anyagokat tekintve igen megkötött az ember keze. Hiszen, ennél a méretnél nem is lehet mindenre kiterjedően visszaadni mindazt, amit a valóságban látunk, de pont nem is ez a lényege! Éppen elegendő, ha az építmény felismerhető. Természetesen, a profi építők ezt a technikát már igen jól tudják alkalmazni, de nekem most még ez nem sikerült. Viszont! Arra gondoltam, hogy ha nem is microscale és nem is az eddigi méret, akkor legyen a „kettő” között! Így is lett :) A végeredmény a képeken látható. Ki-ki döntse el maga, hogy mennyire sikerült a középutat tartanom.

A véleményetek ezúton is köszönöm!

CsárdaCsárdaCsárdaCsárdaCsárdaCsárdaCsárdaCsárdaCsárdaCsárdaCsárdaCsárdaCsárda

2019 március 9, 20:16
🔔

2026.02.13-tól a személyes rendelés átvételének helyszíne változik, azonban a webáruházunk zavartalanul működik. 
A személyes rendelésedet a Kockashopban, a 1119 Budapest, Tétényi út 63. cím alatt tudod átvenni.