Játékok
keresésmenumenumenu
lego logo
Játékok
Mesehősök Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 20 591 9896
0 
0 
theme

Castle mánia


Sziasztok,

Kicsit csalok, nézzétek el nekem. Az építész ugyanis nem én vagyok, hanem az 5 éves fiam. Építeni nagyon tud, de írni még nem 

A mai nap beteget jelentettünk az oviban, és gyorsan elszaladtunk a kockashopba egy új castle csomagért. Patrik 3éves kora óta legozik, persze duplóval kezdte. Alig múlt 4, mikor átváltottunk a "nagyoknak" való legora. Akkor még segítséggel épített. Megtanítottuk, hogy a csomagokat egyenként szabad felbontani, aztán rendszerezni kell a kockákat. Még nem volt 5 éves, mikor már egyedül épített. 

Mostani szerzeményünk két számozott zacskóból áll, és három kisebb, alkatrészeket tartalmazóból.  Ezekből kettő az 1-es csomagban, egy pedig a kettesben volt. Először mindig az emberek készülnek el nálunk. Ebben az esetben két kék ruhás (jók) és két piros ruhás (gonoszak) katonát, valamint egy fekete lovat, piros harci öltözékkel rakott össze Patrik. Nagyon belelkesült, mikor megtudta, hogy fényképeket fogok csinálni Róla, ahogy szerel. Mire észbe kaptam, elkészült a kőhajító szerkezet (ezt rögtön ki kellett próbálni, több alkalommal), valamint a bástya egyik oldala. Ebből a részből nyíllal lehet védeni a várat. Az épület teteje billenthető. Én sikeresen le is szedtem, ahogy megfogtam. Természetesen rosszul raktam vissza, ezért a fiam rám szólt, és visszaépítette, helyesen. Egyenlőre ezzel a nehézséggel találkoztunk. Könnyen leesik a tető.
A bástya másik oldalán egy börtön található, szintén billenős tetővel, csak az egyik oldalról nyitható ráccsal. Természetesen, lakattal a rácson 

A második zacskó következik. Egy zöld alapra épül a bástya. Még alig áll a két oldalon a tartó oszlop, de Patrik már hozzáillesztette a vár két oldalára a börtönt, és a nyilazáshoz szolgáló fedezéket, amiket korábban épített. A vár boltíves kapuja fölött van egy katapult, ennek az alapja volt a következő állomás. Egyébként erre épül maga a bástya. Itt kellett egy kicsit segítenem, mert a katapultot mozgató szerkezetet ugyan összerakta Patrik, de nem sikerült a két, középen +alakban lyukas téglát egyenlő távolságra eltolni a +alakú rúdtól. Így nem fért be a helyére. Ezután már csak a bástya volt hátra, és elkészült a nagy mű. Ekkor vettük észre, hogy kimaradt a boltív ! Bástya le, boltív a helyére. Így már valóban elkészültünk.

Amint látjátok, gyerekjáték. Egy 5 éves is megépíti, csak szerinte vannak felesleges alkatrészek 

 

Castle mániaA csomagCastle mániaLovagokCastle mániaHarcolunkCastle mániaLőrésCastle mániaKőhajítóCastle mániaÉpül a börtönCastle mániaFalazásCastle mániaBörtön a billegő tetővelCastle mániaKinyitottuk a második csomagotCastle mániaA kapuCastle mániaÖsszeépítette az oldalakatCastle mániaKőhajító alapCastle mániaA középső résszel volt némi problémaCastle mániaKihagyta a boltívetCastle mániaPompázik a vár, indulhat a játék!

2013 szeptember 19, 14:40
🔔

2026.02.13-tól a személyes rendelés átvételének helyszíne változik, azonban a webáruházunk zavartalanul működik. 
A személyes rendelésedet a Kockashopban, a 1119 Budapest, Tétényi út 63. cím alatt tudod átvenni.