Játékok
keresésmenumenumenu
lego logo
Játékok
Mesehősök Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 20 591 9896
0 
0 
theme

Összefogás

Nyertes napló! avatar AlmasiAndrea
170 napló
Feladat alapján (Föld Napja)

Emberünk úgy döntött, hogy a Föld napján quadjával felmegy a hegyi házikójába és élvezi a csodaszép tájat, friss levegőt.  Gyakran kölcsönözte kis házát turistáknak, ám mindig kérte őket, hogy rendet, tisztaságot hagyjanak maguk után. Nem volt felkészülve arra, amit a hegyre felérve látott. Szemét mindenhol a ház körül, a környéken.  Nagyon megrémült, hogy az emberek hogy tudnak ilyet művelni a gyönyörű környezettel. Berohant a házba és felhívta egy barátját, hogy mi a helyzet és hogy nem lenne-e ideje és kedve segíteni rendbe rakni a környéket. Barátja rögtön igent mondott, viszont emberünk ekkor még nem sejtette, hogy barátja másoknak is szól, akik örömmel jönnek majd segíteni. Mivel a felhívott barát szemetesautóval dolgozott, azzal vágott neki a hegyeknek, gondolta nagy hasznát veszik most ott is és vitte kolléganőjét is. Hamarosan megérkezett egy barátnőjük is kisfiával. Nagyon meglepődött emberünk, hogy micsoda csapat gyűlt össze a házikója előtt. Barátja mondta, hogy Föld napja alkalmából nagy örömmel jött segíteni mindenki szemétmentessé tenni ezt a szép tájat. Kiosztották a feladatokat, ki hol szedi a szemetet es rögtön munkához is láttak. Volt aki talicskába, volt aki kosárba gyűjtötte a szemetet, voltak akik a ház körül dolgoztak, voltak akik a közeli hegynél, folyónál, barlangban. Gyorsan megtelt a konténer. Mikor az utolsó szemetet is felsöpörték, a konténerbe lapátolták, lelkesen ujjongtak a házikó mellett, míg barátjuk a kukásautóba öntötte a sok összegyűjtött mindenfélét. Már esteledett. Szuper hatékony napjukat a tábortűz köré gyűlve ünnepelték sütögetéssel és későig tartó baráti beszélgetéssel. Megígérték, hogy minden évben összegyűlnek és szemetmentesitik gyönyörű környezetüket, viszont nem csak Földünk napján.

ÖsszefogásÖsszefogásÖsszefogásÖsszefogásÖsszefogásÖsszefogásÖsszefogásÖsszefogásÖsszefogásÖsszefogásÖsszefogásÖsszefogásÖsszefogásÖsszefogás

2019 május 12, 01:44
🔔

2026.02.13-tól a személyes rendelés átvételének helyszíne változik, azonban a webáruházunk zavartalanul működik. 
A személyes rendelésedet a Kockashopban, a 1119 Budapest, Tétényi út 63. cím alatt tudod átvenni.