Játékok
keresésmenumenumenu
lego logo
Játékok
Mesehősök Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 20 591 9896
0 
0 
theme

Lékhorgászat bajnoka

Nyertes napló! avatar fenderson
118 napló
Feladat alapján (Téli sportok)

Az alábbi képsorokból megtudhatjátok Kedves Gyerekek, hogy a a jégen nem vágunk léket fénykarddal, nem ugrálunk a jégen, hogy így szakítsuk be a léket, és persze azt, hogy hiába fogunk sok halat, ha végül üres kézzel megyünk haza, akkor nem mi leszünk a Téli Lékhorgászat Bajnoka!

Szerk.: A kis sirályos figurát már nagyon meg szerettem volna szerezni, és mikor megvettem, kerestem az alkalmat, hol fogom tudni szerepeltetni a "művész urat" és a sirály, aki amúgy a kedvenc állatom. Ő kapta az eheti feladat főszerepét. A másik a jég. Nagyrabecsült KockaShop tag: totnes ötletéből és korábbi művéből ihletve már nagyon szerettem volna valami jegeset építeni. A jeget már egy jó ideje megvettem, de csak most jött el a felhasználás pillanata. Megint a terep megépítése vitte el az idő háromnegyedét, mert mindig kevés a jég, a hó, a víz, stb. Azért végül olyan lett, amilyet szerettem volna. Hatalmas Stop-Motion-Animation nem készült belőle, de a galériát sorban végig kattintgatva szemtanúja lehetsz a Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász téli bénázásának!

Itt pedig pár beállított kép a sajtónak a forgatás utánról:

Továbbá:

Végül:

Na jó, mégis összegyúrtam egy 20 másodpercesbe, mert csakazértis!

Lékhorgászat bajnokaA tetthelyLékhorgászat bajnokaEmberünk megérkezik a tópartraLékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaVajon milyen vastag a jég?Lékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaPiszkáljuk meg egy bottal!Lékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaRá lehet állni...Lékhorgászat bajnokaElbírLékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaSimán lehet rajta sétálni.Lékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaNa, hol is van a jégvágó?Lékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaItt vágok egy léketLékhorgászat bajnokaBekapcs: bzzzzzLékhorgászat bajnokaKörbe..Lékhorgászat bajnoka... körbe ...Lékhorgászat bajnoka... karikába.Lékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaEltesszük a fénykardot.Lékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaÉs most beszakítjuk.Lékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaHó...Lékhorgászat bajnoka... rukk!Lékhorgászat bajnokaHóóó...Lékhorgászat bajnoka...rukk! Lékhorgászat bajnokaRECCSLékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaHorgászbot..Lékhorgászat bajnokahol vagy?Lékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaLássuk, van-e kapás?Lékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaMegvagy!Lékhorgászat bajnokaHó-hóóó!Lékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaEgyet már fogtam.Lékhorgászat bajnokaKövetkező...Lékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaJó napom van..Lékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaHékás, hozod vissza!!Lékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnokaLékhorgászat bajnoka

2017 január 22, 22:15
🔔

2026.02.13-tól a személyes rendelés átvételének helyszíne változik, azonban a webáruházunk zavartalanul működik. 
A személyes rendelésedet a Kockashopban, a 1119 Budapest, Tétényi út 63. cím alatt tudod átvenni.