Játékok
keresésmenumenumenu
lego logo
Játékok
Mesehősök Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 20 591 9896
0 
0 
theme

Egyedi járművek - Monocycle

avatar CT-7567
40 napló
Feladat alapján (Egyedi járművek)

Úgy gondolom, hogy a monowheel motorcycle, magyarul: egykerekes motorkerékpár (tudom, ez a fordítás röhejes), mindenképpen egyedi járműnek számít. A futurisztikus jármű lényege, hogy a hatalmas keréken belül lévő vezetői rész ellenkező irányba forog, mint a kerék. Magának a járműnek a koncepciója már nagyon régóta létezik, azért nem lett belőlük tömegközlekedési eszköz, mert a kanyarodás, illetve a megállás nagyon nehézkes.

Több sci-fi-ben is már megjelent ez a járműtípus. Én a Wolfenstein 2 videójátékban látott verziót építettem meg. A játékban sok szerepe nem volt ennek a harcászati célokra fejlesztett típusnak, de személy szerint nagyon megkedveltem őket.

Ugyebár itt ez egy, a németek használt jármű egy alternatív világban. Ezért raktam rá német felségjelzést is. (Itt meg kell jegyeznem, hogy az itt használt jelzés, a Balkenkreuz, nem tiltott szimbólum. Ennek egy hasonlóan kinéző fajtáját mág mai is használja a német hadsereg.) Emellett próbáltam minél részletesebben megcsinálni, ami a kis méretéből adódóan, nem volt annyira könnyű.

Egyedi járművekEgyedi járművekEgyedi járművekEgyedi járművekEgyedi járművek

2020 október 18, 13:45
🔔

2026.02.13-tól a személyes rendelés átvételének helyszíne változik, azonban a webáruházunk zavartalanul működik. 
A személyes rendelésedet a Kockashopban, a 1119 Budapest, Tétényi út 63. cím alatt tudod átvenni.