Játékok
keresésmenumenumenu
lego logo
Játékok
Mesehősök Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 20 591 9896
0 
0 
theme

Bigfoot - 1994-ből

avatar HSzabi1
126 napló
Feladat alapján (Technic csodák)

Két Technic csodát szeretnék bemutatni, az első ez az 1994-ben kiadott Rebel wrecker, amit ma esetleg Matuka néven lehetne megjelentetni :-)

 

 

Azért csoda ez a készlet számomra, mert mérete alapján a közepes modellek sorát gazdagította a maga idejében is és ma is közéjük illeszkedik, mégis meglepően sok érdekes funkció került beépítésre. Természetesen kormányozható, az akkor szokásos sárga megkülönböztető fényjelzés tekergetésével. Amitől e funkció érdekes, az az, hogy elől független felfüggesztésű rugózott futómű található, így a ma ismert kormányzási rendszer korabeli megoldása került bele, amit egyébként a jármű megjelenésének évében vezetett be a lego:

 

Kép forrása: Technicopedia

 

Az első futómű rugózását a két szokásosan elhelyezett teleszkópos tag mellett egy harmadik is erősíti, teszteltem és oka a szerkezet súlya, melyet a 3 rugó tud szépen kiemelve tartani.

 

 

A hátsó futómű is rugózott, de ott a két kerék együtt mozog, viszont a nagyobb rugós teleszkópokat kapta a jármű:

 

 

Beépítettek egy V6-os dugattyús motort is a gép orr részébe, amelyt a hátsó kerékről hajtanak meg, e meghajtásban szintén frissen bevezetett technic építőelem ez a differenciálmű. Érdekes, ahogy a lengőkaron egy fogaskerék közbeiktatásával halad végig a hajtáslánc:

 

 

 

A járgány kerekei is 1994-es bevezetésűek! A hajtáslánc a Technicopédia jóvoltából az alábbi képen jól végigkövethető:

 

 

 

 

Működik a vontató autó emelő daruja is, egy visszaforgást gátoló reteszeléssel érték el, hogy a daru a beállított pozícióban tartsa a megemelt járművet:

 

 

 

 

Természetes volt akészlet kiadásának évében, hogy legalább két modell megépítését adták közzé a mellékelt füzetben, itt egy quad-ot építhetünk meg "mellékesen" a készletből. Ma kb. ilyen szintűek a fő modellek :-)

 

 

Na de a tréfát félre téve, nagyon szép és sok műszaki megoldást megtanítani képes konstrukció ez a közepes méretű technic autó, ajánlom mindenkinek, aki esetleg belefut egy megvásárolható készletbe. Köszönöm "totnes"-nek, hogy segített nekem becserkészni ezt a készletet!

 

A második csodám egy ma forgalomban lévő modell saját fejlesztésű alternatívája lesz, hamarosan jelentkezek vele!

 

Köszönöm, hogy elolvastad!

 

2016-05-05

BigfootBigfootBigfootBigfootBigfootBigfootBigfootBigfootBigfootBigfootBigfoot

2016 május 5, 20:51
🔔

2026.02.13-tól a személyes rendelés átvételének helyszíne változik, azonban a webáruházunk zavartalanul működik. 
A személyes rendelésedet a Kockashopban, a 1119 Budapest, Tétényi út 63. cím alatt tudod átvenni.